Divat-világa
Divat-világa
Menü
 
Google Fordítás
 
 
Idő


free counter

 
Fehérnemű divat

         Fehérnemű divat...

             Van-e fehérnemű divat?

Vannak olyanok akik azt gondolják, hogy olyan mint fehérnemű divat nem létezik, mert azt a ruha alatt hordjuk és az nem látszik. Igen is van fehérnemű divat. Gondoljunk csak bele, ha nem lenne akkor most is olyan darabokban járnánk mint nagyanyáink.

Igaz nagyanyáink korában volt divat a fűző és most megint sok gyártó újra a piacra dobta őket. Valamivel csipkéssebb és kevesebbett takaró formában.
Pár évvel ezelőtt az éppen serdülő lányok körében még csak az úgynevezett merevítő és szivacsnélküli top fehérneműk voltak a keresettek. A fiatal lányok manapság már egyre idősebbeknek szeretnék magukat mutatni és ezért már inkább a felnőtteknek való fehérneműket részesítik előnyben csak kisméretben. A készítők természetesen ezen keresletnek is szeretnének megfelelni és már az üzletekben kaphatóak a tini méretű (65A-s) felnőtt fehérneműk.

A 90-es évek végén nagy teret hódított az átlátszós szilikon pánt. Ez ma 2009-ben szinte "cikinek" számít. A fehérnemű divat is évszakonként változik. Nyáron például nem illik csipkés, a szűk pólón átdomborodó fehérneműt felvenni, olyankor a minél kevesebb varrással készített darabok ajánlottak. Azon a nyáron amikor boldog- boldogtalan, sovány-kövér, szóval mindenki fehér nadrágban járt akkor például kimondottan csak testszínű és fehér alsó fehérneműt illett felvenni. Volt már olyan időszaka is a fehérnemű divatnak amikor az volt a "trend" ha a nyári trikóból minnél több rész kilátszik.

Télen már a nők többsége a praktikuságot is figyeli nem csak a divatot. Pár gyártó próbálkozott a rövid trikó bevezetésével, de ez nem aratott nagy sikert a nők körében. Ezzel a találmánnyal nem hagytak mély nyomokat a fehérnemű divat történetében.

Vannak nők akik a fehérneműknél nem csak a divatra figyelnek hanem az egészségre is. Értem ezen azt, hogy nem próbálják magukat belepréselni a legújabb kollekcióba akkor is ha az épp egy számmal kisebb a kelleténél. Sőt vannak olyanok akik kimondottan a testbarát anyagokból készült fehérneműket részesítík előnyben.

A fehérnemű választásnál a divat mellett vegyük figyelembe a megfelelő méretet és anyagot. Napjainkban már pamutanyagból és pamutcsipkéből is úgyanolyan szép és esztétikus fehérneműket készítenek mint a szintetikus társaikból.
Azt ajánlom, hogy olyan helyen vegyük meg a fehérneműnket ahol van lehetőség a próbára és hozzáértő eladó segítségét is igénybe vehetjük.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hirdetések
Google PageRank

 

 

 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG